So we won’t sell out the car. I’ve crashed it last Friday. Fortunately nobody has injured. But the car has been transported to the service. So I’ll have newer official tasks (insurance etc).
I haven’t caused any accident before so it’s quite hard for me. I have compunction why I used this car and why I didn’t leave with the other one. Why I wasn’t prudent enough, not waiting for the other car (he will turn in fact or only changing lanes) It was deception. I can be blamed because I risked the life of my kids and my mom. Norman asks everyday “Mom you won’t crash again?”
I’m so perfectionist therefore I try to do my best in every moment unfortunately this time it isn’t succeeded. My family and friends help me to cope with this sad event.
Hungarian version/ Magyar verzió
Ennyit az autó eladásáról…. Pénteken sajnálatos módon volt egy balesetem, s összetörtem a kocsit. Szerencsére mindenki megúszta épségben, de a kocsit be kellett szállítani a szervizbe. Újabb ügyintézés szakadt a nyakamba a gyerekek és a költözés mellé. Még sosem volt balesetem korábban, nehéz feldolgozni az egészet, emészt a bűntudat, hogy miért ezzel az autóval indultam el, s miért nem a másikkal. Miért nem voltam körültekintőbb, miért nem győződtem meg arról, ha jobbra indexel akkor jobbra is kanyarodik, s nem fog egyenesen belém jönni. Emiatt nem érzem hibásnak magam… vagy mégis, mert a gyerekeimnek elég zűrzavaros most ez az időszak, még rontok a helyzeten. Azóta a Norman folyamatosan azt kérdezi, hogy Anya ugye nem fogunk “elütközni” újra a másik autóval is.
Nem kicsit vagyok maximalista s többnyire a tökéletességre törekszem. Borzasztóan érint, hogy hibáztam, hogy a gyerekeim életét kockáztattam. Idővel csillapszik remélem ez az érzés. A család és a barátaink is sokat segítenek feldolgozni a történteket.
Szóval nem lesz eladva a szeretett kicsi kocsink. Létezik, hogy megérezte? Hogy nem akartam elengedni? Mindenesetre egy ideig még nálunk marad.
Only one week has passed but I feel like it is one month. I’m always busy and I run the whole day, I started to take photos from our furniture, appliances, clothes etc., which we will need to sell. It’s much more difficult than I imagined before. I thought that we use them everyday and that’s all. Probably we’re going to sell our car next Friday so I unpacked the car and cried like a toddler who lost his favorite toy…
The next period will contain several emotional crisis for me, selling out your life is not so rousing. We have already moved so many times but we packed everything and bring it with us. At this moment we have no chance to relocate the whole stuff so I have to select. It’s quite difficult especially with belongings of the kids because of the countless memories. I try to organize them and create a system with labels: “TREASURE, TRASH, SELL OUT, GIFT” I have no idea when I can accomplish it due to I don’t have any free time because of the kids. (I try to write this blog in the kids’ sleeping time, but writing this post will take one week. I’m writing 2-3 sentences and somebody wakes up so I need to take a break and so on…) I think only in night time I can do anything.
Currently we are waiting for Gyulus’s company to give us feedback about the process of relocation. We don’t know yet that they will order a moving company or we should. Therefore I can’t start to pack the flat because I don’t want to make this job twice. (I don’t know is there any requirement of the customs for the packaging.)
Norman should go the kindergarten from September but we discussed it with Gyulus and decided that it’s better if he will skip this short period in Hungary and he will start in Vietnam. (there will be another post about the nursery topic) That’s why I have to submit a request about this to the local notary and I hope that he will confirm it.
I have some official tasks for example to call the NEAK (National Health Insurance Fund of Hungary) In case of you leave the country and you’re going to have it in another country you have to check out from the Hungarian system. I have to notify the authority about the ownership changes of he car and so on; some other exciting tasks to waste so many hours from your life.
Meanwhile I creat a list where I collect what we have to bring with us and probably not available in Vietnam (Hungarian red paprika) Fortunately I’ve found a website from where I can order diaper soap so we can continue using reusable diapers. To be honest, the environmental protection is not topic in Vietnam…. 😦
Hungarian version
Még csak 1 hét telt el, de mintha 1 hónapja utazott volna el Gyulus. Teendőim bőven akadnak a fiúk mellett, s elkezdtem fotózgatni a cuccainkat. Nehezebb lesz, mint gondoltam…. Mindig azt vallottam, hogy ezek csak tárgyak, az ember nem kötődik hozzájuk érzelmileg, aztán persze, amint jelentkeztek az autónkra, már egy 100-as zsepivel a kezemben álltam neki kipakolni belőle a cuccainkat.
Azt hiszem, lesz jó néhány érzelmi mélypont a következő időkben, eléggé vacak érzés eladni az “életed”. Nehéz ezt szavakba önteni, elmagyarázni, sokat költöztem már, de többnyire vittünk magunkkal mindent, most pedig csak a legfontosabbak jönnek velünk. Rengeteg dolgot halmoztunk fel az évek alatt, remek lehetőség a szanálásra, de valahogy akkor is nehéz, emlékek kotnek minden darabhoz. Ez különösen igaz a gyerekek ruháira, játékaira. Igyekszem valami rendszert kidolgozni, KINCSEK, KIDOBNI, ELADNI, ELAJANDEKOZNI stb. feliratokkal. Fogalmam sincs, hogy mikor, hiszen a nem létező szabadidőmben kellene véghez vinnem. A blogot is alvásidőben próbálom szerkeszteni, s a mai bejegyzést szerintem 1 hétig fogom írni (Warren hamarabb aludt el, így mire Norman is lepihent, kb 3 mondatot tudtam megfogalmazni, s már ébredt is, természetesen, ilyenkor szünet, hiszen nem játszik el egyedül, igényli Anya társaságát. Kezdtem örülni, viszonylag hamar elálmosodott újra, így gondoltam írhatok még kicsit mielőtt a Norman ébred…. Nem jött be, újabb 3 mondatig jutottam, Normi is felébredt.) Nos, így azt hiszem marad az éjszaka.
Várjuk a visszajelzést a cég részéről, hogy a költöztető céget ók intézik, vagy nekünk kell megszervezni. Addig nem is igazán állhatok neki csomagolni, nem szeretnék duplán dolgozni, ha esetleg speciális követelmények lennének a vám miatt.(Tételesen feltüntetni mindent stb.)
Normannak szeptemberben kezdődne az óvoda, de nem fogja itthon elkezdeni. A jegyzőhöz kell kérvényt benyújtani, hogy igazoltan távol maradhasson, s remélhetőleg jóváhagyja a kérelmünket. Nem szeretnék egy felesleges törést okozni az életében, mire megszokná az óvónénit, a társakat, el kellene mennünk, úgy ítéltük meg Gyulussal, jobb ha kint kezdi majd az óvodát, de erről írok később egy bejegyzést, ha már Gyulus is egyeztetett a kinti óvodával.
Hivatalos ügyeket intézek még, bár jó részét elinteztük, megkérdeztük míg Gyulus itthon volt. Például, ki kell jelentkezni az OEP-től, ha elköltözöl az országból, s külföldön leszel biztosított. Az autó eladását is le kell jelenteni, banki ügyek, telefon előfizetések megszüntetése, mind-mind sorban állós izgalmas időtöltés különösen 2 gyerekkel.
Közben írom a listát, miket kell beraktározni, s mindenképp vinni majd magunkkal, hiszen nem valószínű, hogy minden magyar terméknek (pl:kalocsai paprika) megtalálom a kinti megfelelőjét. Szerencsére a marhaepe szappant már felfedeztem egy vietnami oldalon, így nem kell lemondani a mosipelus használatáról, S remélhetőleg lesz környezetbarát mosószer is. Igaz kint, nem sokat foglalkoznak a környezetvédelmmel.
Egy blogon olvastam, ha mindenképp pamut ruhát szeretnénk, különösen a gyerekeknek, akkor inkább vigyünk. Kint is lehet kapni, de jóval drágábban. Illetve a felnőtt méretekkel is baj lesz. A vietnámi méretezés sokkal kisebb mint az itthoni, így sok szabóság is van, ahol méretre gyártanak, de célszerűbb itthonról vinni, vagy hozatni ruhákat…
This summer was so busy. Gyulus had several business trips (China, the Netherlands) therefore I was usually alone with the boys (of course my mom helped a lot). We celebrated Norman’s birthday and Warren’s christening. Finally, we spent more than one week in Mallorca before Gyulus has traveled to Vietnam to support the production start.
So Mallorca, it was a great opportunity for the first flight with kids. When we found our place on the plane Norman told that “Thanks Mom and Dad for the holiday but now we can go home…” and started to play his exorcist attraction (temper tantrums) I really thought that we have had to leave the plane and it will departure without us. After 20 minutes of crying and hysterical fighting he calmed down and sat down to Gyulus’ lap. We transferred in Zurich and I prayed that Norman won’t repeat his show again. Fortunately, he decided that he is a BIG BOY and BRAVE so from this moment he can fly as an adult and sit on his place. During the holiday he mentioned so many times that “I want to go home”, “I don’t want to sleep here” or do anything that I started to worry about our migration to Vietnam….
On the way back we didn’t have any problem with boys, they slept peacefully as angels.
Yesterday (10.08.), Gyulus traveled to Vietnam for 4 weeks. Norman asks in each 10 minutes: When Daddy is coming home? Will he come back? I feel that we will have very long 4 weeks…
Hungarian version
Az idei nyarunk igazán zsúfolt volt, s hamar eltelt, bár még csak augusztus eleje van. Gyulus sokat utazott (Kína, Hollandia) így sok időt voltunk egyedül a gyerkőcökkel, persze a mama besegített. Csavarogtunk a barátokkal, tesómmal, hogy hamarabb elteljen az idő. Aztán megünnepeltük a Norman szülinapjat, illetve a Warren keresztelőjét is. S még mielőtt Gyulus visszament volna Vietnamba, elmentünk “nyaralni” Mallorcara. (Nyaralni nem megy az ember kisgyerekkel, csak máshol vigyáz rájuk… :D) De ez remek alkalomnak tűnt, hogy először repülünk a fiúkkal. Termeszetesen nem ment zökkenőmentesen, miután megtaláltuk a helyünket a gépen, Norman közölte köszöni szépen a nyaralást, neki ennyi elég is volt, menjünk haza, ő a Toyota-val jön, s amúgy is otthon akar aludni. S ezzel belekezdett a kb 20 perces ördögűző hisztérias rohamba… Komolyan azt gondoltam, hogy leszállítanak a gépről, s nekünk ennyi volt a nyaralás. Végül nagy nehezen a szomszéd utasok segítségével sikerült elterelni a figyelmét, s Gyulus ölében becsatoltuk az övet, s elindult a gép. Zürichben át kellett szállnunk, rettegtem s imádkoztam, hogy ne adja elő ujra a magánszámot, de szerencsére itt eszébe jutott, hogy ő nagyfiu es bátor is, így ő már tud repülni, mint a nagyok. Aztán persze, az egész nyaraláson haza akart menni, igy elkezdtem aggódni hogyan fogunk Vietnámba költözni, ha a gyerekem, nem akar máshol aludni, csak “otthon”.
Hazafelé mindkét fiú kis angyal módjára békésen szunyókált.
Gyulus tegnap (aug.10.-en) elutazott 4 hetre, a fiúk hiányolják már most az apjukat, s ez főkent nyafogásban, s hisztiben nyilvánul meg, azt hiszem hosszú 4 hetem lesz. Norman csak 10 percenként kérdezi meg mikor jön haza Apa? Ugye nem örökre ment el?
As Gyulus has written before he has traveled on Mother’s Day. I was so excited and worried about the long trip. We have checked with Norman Gyuszko’s flight on flightradar.com in every 20 minutes.
My mother helped me with the boys (bathing, sleeping, playing and so on) More or less, we were a good team but it’s much easier with Gyuszko. The nights were chaotic. She tried to put Norman to bed but of course he wanted to sleep with me. Usually, we put the kids to sleep at the same time so Warren was also tired. Firstly, I made Warren fall into sleep but Norman cried upstairs. So my mom came downstairs to Warren and I went up to Norman. By the time b0th kids slept I looked like a zombie.
During the days fortunately there was no problem with Norman, he asked every morning: “Where is Daddy?” I answered his question than he went to play. For me this time was much more hard. I always worried about him because he had no Wifi coverage everywhere so we had no chance to chat anytime. This week seemed to me like eternity.
Finally, he got home safely and I also calmed down. The bad news that he has to go to China within a couple of weeks.
Hungarian Version
Ahogyan Gyulus mar korabban emlitette, Anyak napjan utazott, egyszerre voltam izgatott es rettenetesen aggódtam a hosszu ut miatt. Normival folyamatosan csekkoltuk, a flightradar.com-n hol tart Apa.
Anyukam jött segíteni a fiúk korul, altatni, furdetni, jatszani stb. Eleg jo csapat voltunk, de egyszerűbb Gyulussal. Az esti rutin kaotikus volt. Normit, anya probalta altatni az emeleten, en Warrent altattam lent. Persze a Normi velem akart aludni. Altalaban egy idoben alszanak, igy kar, hogy nincs belőlem kettő. Vegul anyu atvette Warrent s mentem a Normihoz. Mire a fiuk elaludtak, ugy neztem ki, mint egy zombi.
Szerencsere Norman nem sokat vett eszre ebbol a nehany napbol, bar nagyon apas, de reggelente csak ennyit kerdezett: “Apa hol van? ” Mondtam neki, hogy dolgozik Vietnamban, majd elment jatszani. Szamomra sokkal nehezebb volt ez a het, sokat aggodtam Gyulus miatt, hiszen nincs mindenhol Wifi lefedettseg, s ha nem adott hirt magarol, egybol a legrosszabbra gondoltam. Egy orokkevalosagnak tunt, mire hazajott.
De vegul szerencsesen megerkezett, s ujra egyutt voltunk, a rossz hir, hogy rovid idon belul Kinaba kell utaznia 2 hetre…
My first trip was on Mother’s Day so it was a fantastic gift for Fruzsi (not). BUD airport is about 3 hours driving from home, my plane was in the evening, so I left home early afternoon. I worried about how I can say goodbye to Norman because this time is his sleeping time. Finally he woke up earlier so it was not a problem.
HCMC at night
I flew to Istanbul first, where I met my colleague and continued the journey together. Next stop was Vietnam’s capital Hanoi, and after that my final destination: Saigon, or Ho Chi Minh City as they call it nowadays. We arrived to the hotel at night, the whole travel took more than 24 hours. There was no time to rest though, we went for a late dinner with my other colleagues who were already waiting for us in HCMC. The next two days I spent with work, our hosts were very kind, they didn’t miss to invite us for lunch and dinner:
Once we finished with work we checked out from our five stars hotel and headed to the city center, where we booked rooms in the backpacker’s area. As expected there was a contrast, but the small room was clean, had AC and the owner was super friendly. We planned to be tourists the next days after all. I spent one day visiting the city’s unmissable places: the War Remnants Museum (the room describing the effects of Agent Orange is shocking, don’t go there with kids), the Independence Palace, the Notre-Dame, the Central Post Office, and of course the Cu Chi tunnels. The last day I had a tour in the Mekong Delta with speedboat, paddle boat and horse car. It was good to leave the busy city and visit the quiet countryside. My flight back home was in the evening, and after one week I could see my family again.
Tips and things I learned:
– The weather is hot. Very. Before you travel, you certainly check the weather at your destination also as I did, but someone from Europe cannot imagine this heat.
– Use Vinasun Taxi or Grab, with the others you have a considerably bigger chance to get scammed.
– Have some cash, you cannot pay with card everywhere
– Be careful with the chicken hanging in the local restaurants which they are chopping randomly with a cleaver. I didn’t like it, it was like rubber and the meal was full with bone splinters.
Hungarian Version
Az utazasom napja Anyak napjara esett, mondhatom remek ajandek volt ez Fruzsinak. A repter tolunk 3 ora autoval igy kora delutan el kellett indulnom, hogy elérjem az esti gepet. Aggodtam, hogyan bucsuzom el Normantol, hiszen ez az o alvás ideje, de szerencsere felébredt idoben.
Isztambulban at kellett szallnom, itt találkoztam a kollegammal, s folytattuk utunkat Hanoi-ba, Vietnam fovarosaba. Innen repultunk tovabb Saigonba, ma Ho Chi Minh varoskent ismerhetunk. Keson erkeztunk meg a szallasra, a teljes ut tobb mint 24 ora volt. Sokat nem pihenhettunk, a helyi kollegak egy kesoi vacsorara invitaltak bennunket. A kovetkezo ket nap munkaval telt, s a kihagyhatatlan üzleti vacsorakkal, Azsiaban különös gondot fordítanak a vevok szorakoztatasara.
A munkánk végeztével, az 5* -os hotelt hátrahagyva a varoskopontba kerestunk szallast “backpack” hatizsakos szallashelyet foglaltunk. Szamitasunk beigazolodott, hatalmas a kontraszt a ket hely kozott, pici ablaktalan szobak, de tisztak es rendezettek, legkondicionaltak, s a tulajdonos nagyon barátságos volt. A hatralevo idoben leginkabb turistak voltunk, szamos kihagyhatatlan helyet megneztunk, ugymint:
– The War Remnant Museum ( kiallitas a vietnami haboru szornyusegeirol, igazan nyomaszto, nem ajanlom kisgyermekkel meglatogatni)
-The Independence Palace, the Notre-Dame, the Central Post Office: mind a francia gyarmatositas idejen epult, francia epiteszeti stilusjegyekkel
-The Cu Chi tunnels: a haboru idejen a vietkongok altal hasznalt alagutrendszert mutatja be, a vietnamiak nagyon picik, ezert a nyugati turistaknak kulon epitettek egy szelesebb verziot, amely igy sem tul szeles, hihetetlen hogyan elhettek odalent a katonak ilyen szuk terben.
Papaya, sarkany gyumolcs, ananasz, mango…
Utolso nap a Mekong folyo delta torkolatan csonakaztunk illetve lovaskocsival is utaztunk. Jo volt vegre egy kicsit tavol lenni a varos zajatol. Egzotikus gyumolcsoket fogyaszthattunk, ami szamukra nem egzotikus, valamint a nalunk nagyra ertekelt orchidea is kb ugy no mint itt a gaz.
A kirandulas utan, gyors csomagolas, majd irany a repter, a gep ismet este indult, alig vartam, hogy ujra lathassam a csaladom.
Nehany dolog&tanacs az ideutazonak:
– Az idojaras, meleg, nagyon meleg. Mindig ellenőrzöm indulas elott az úticélom idojarasat, de ez európai szemmel leírhatatlanul meleg es fulledt.
Robogo mindenhol
– Utazz Vinasun Taxival vagy használd a Grab-et, ami leginkabb az Uber-hez hasonlít.A tobbi taxi szolgalat kihasználja, hogy kulfoldi vagy s sokkal nagyobb haszonnal fuvaroz. A helyi kozlekedes egy nagy káosz. Mindenki megy mindenfele, szabályokat nem betartva, de ami a legnagyobb meglepetes, hogy működik es nincs baleset, s haladnak.
– Legyen nalad helyi valuta (vietnami dong) bar sok helyen USD-ral is lehet fizetni, viszont bankkartyaval nem igazán.
-Légy óvatos a helyi éttermekkel, nekem nem lesz a kedvencem, az etterem (garazskonyha) elejen fott csirkek vannak fellógatva, bizarr latvany, majd hatalmas barddal csapkodjak szet s keverik a salatadba, s persze próbálod kihalászni a csontszilánkot.
My love, best friend, the greatest dad of the world is my husband Gyuszko or as I call him Gyulus. So because of his job we are moving continuously.
I’ve relocated more times since we are together than during my whole life before. We didn’t spend more time than 1-2 years at one place/Home. By the way HOME, for me it means a place where we can be together. It has no geographical coordinate.
So back to our story, I’ve met Gyulus first at our workplace. It is a funny story, maybe I will share in an other post later. After a short time we moved to the other side of Hungary. (I forgot to mention that we are Hungarians.) At the first anniversary of our relation I’ve already been pregnant with my first child, Norman.
Norman is a handsome, communicative, happy boy. He is almost 3 years old. He has blond hair with blue eyes, my second love. Due to that we moved again we celebrated his first birthday at another city where also his younger brother was born later on.
The youngest member of our family is Warren (Voren in Hungary) – my third love. He is 4 months old and always smiling. He is starting to discover the world just now. “Extrem Sport” as I call our life with two small kids.
Gyulus is a quality manager and now his company has decided to relocate their production to Vietnam therefore we are going to pack our things and start a new life far away from our family.
Finally, just a short paragraph about me. I’m Fruzsi, nowadays a full-time mother, I think this is the best and the hardest job in the world. I try to be a good enough master of my little padavans.
I’ve put aside my carreer in quality till Warren is going to start the nursery. My plan is to share some main moments about this crazy project and continuously keep informed of our family.
HUNGARIAN VERSION
Eloszor is szeretnem bemutatni csaladunkat.
Szerelmem, baratom, tarsam, a vilag legnagyszerubb apukája, Gyuszkó vagy csak Gyulus:) Nos o az egesz tortenet elindítója, csaladunk állandó mozgatórugója.
Többet költöztem, mióta együtt vagyunk, mint az egész életem eddig Munkankból adódóan szinte állandóan mozgásban vagyunk, nehany evnél többet nem töltünk egy “otthonunkban” sem. Apropó OTTHON, számomra nincs földrajzi koordinátája, az otthon azt jelenti, ahol a csaladom egyutt lehet, kepes vagyok egy hosszú hétvégi kiruccanás szallashelyet is otthonnak hívni, vagy menjünk haza kijelentéseket tenni.
Visszakanyarodva a bemutatkozáshoz, munkank kapcsan talalkoztunk, egy nagyon vicces tortenet, talan lesz róla bejegyzes is. Mindenesetre rovid ismeretseg utan költöztem vele az orszag (egyelore Magyarorszag) masik vegebe. Szamomra o, az a nagyon kozhelyes, meglátni s megszeretni ferfi volt, s mai napig az. Ahogy említettem azonos iparágban dolgozunk/dolgoztunk a multik vilagaban quality mernokkent es managerkent. Kapcsolatunk elso evfordulójan mar várandós voltam az elso kisfiunkkal, Normannel.
Norman, gyonyoru kek szemu, szoke haju, allandoan fecsego, vidam kisfiu, aki az elso szuletesnapjat mar nem a szulovarosaban unnepelte, hiszen emlitettem, hogy sokat koltozunk Lassan 3 eves, nyitott, okos, tanulekony gyermek, óvoda kezdés elott.
Legifjabb családtagunk Voren, nevet egy kedves skót baratunktól kapta (Warren) meg csak 4 hónapos, de mar a szuletesekor tudtuk, hogy jelenlegi otthonunk nem lesz tartos. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan fogunk boldogulni Vietnamban, egy számunkra teljesen idegen országban.
S essen szó a blog szerkesztojerol is Fruzsinak hívnak, jelenleg 0-24 ben Anyuka. A munka világát picit pihentetem, karrierem csucsan vagyok jelenleg, gondosan nevelgetem az ifju padavanokat
Vietnam with padavans 