Hungarian version below/ Magyar változat alul

So we won’t sell out the car. I’ve crashed it last Friday. Fortunately nobody has injured. But the car has been transported to the service. So I’ll have newer official tasks (insurance etc).

I haven’t caused any accident before so it’s quite hard for me. I have compunction why I used this car and why I didn’t leave with the other one. Why I wasn’t prudent enough, not waiting for the other car (he will turn in fact or only changing lanes) It was deception. I can be blamed because I risked the life of my kids and my mom. Norman asks everyday “Mom you won’t crash again?”

I’m so perfectionist therefore I try to do my best in every moment unfortunately this time it isn’t succeeded. My family and friends help me to cope with this sad event.

Hungarian version/ Magyar verzió

Ennyit az autó eladásáról…. Pénteken sajnálatos módon volt egy balesetem, s összetörtem a kocsit. Szerencsére mindenki megúszta épségben, de a kocsit be kellett szállítani a szervizbe. Újabb ügyintézés szakadt a nyakamba a gyerekek és a költözés mellé. Még sosem volt balesetem korábban, nehéz feldolgozni az egészet, emészt a bűntudat, hogy miért ezzel az autóval indultam el, s miért nem a másikkal. Miért nem voltam körültekintőbb, miért nem győződtem meg arról, ha jobbra indexel akkor jobbra is kanyarodik, s nem fog egyenesen belém jönni. Emiatt nem érzem hibásnak magam… vagy mégis, mert a gyerekeimnek elég zűrzavaros most ez az időszak, még rontok a helyzeten. Azóta a Norman folyamatosan azt kérdezi, hogy Anya ugye nem fogunk “elütközni” újra a másik autóval is.

Nem kicsit vagyok maximalista s többnyire a tökéletességre törekszem. Borzasztóan érint, hogy hibáztam, hogy a gyerekeim életét kockáztattam. Idővel csillapszik remélem ez az érzés. A család és a barátaink is sokat segítenek feldolgozni a történteket.

Szóval nem lesz eladva a szeretett kicsi kocsink. Létezik, hogy megérezte? Hogy nem akartam elengedni? Mindenesetre egy ideig még nálunk marad.

Hungarian version below/ Magyar verzió alul

Only one week has passed but I feel like it is one month. I’m always busy and I run the whole day, I started to take photos from our furniture, appliances, clothes etc., which we will need to sell. It’s much more difficult than I imagined before. I thought that we use them everyday and that’s all. Probably we’re going to sell our car next Friday so I unpacked the car and cried like a toddler who lost his favorite toy…

The next period will contain several emotional crisis for me, selling out your life is not so rousing. We have already moved so many times but we packed everything and bring it with us. At this moment we have no chance to relocate the whole stuff so I have to select. It’s quite difficult especially with belongings of the kids because of the countless memories. I try to organize them and create a system with labels: “TREASURE, TRASH, SELL OUT, GIFT” I have no idea when I can accomplish it due to I don’t have any free time because of the kids. (I try to write this blog in the kids’ sleeping time, but writing this post will take one week. I’m writing 2-3 sentences and somebody wakes up so I need to take a break and so on…) I think only in night time I can do anything.

Currently we are waiting for Gyulus’s company to give us feedback about the process of relocation. We don’t know yet that they will order a moving company or we should. Therefore I can’t start to pack the flat because I don’t want to make this job twice. (I don’t know is there any requirement of the customs for the packaging.)

Norman should go the kindergarten from September but we discussed it with Gyulus and decided that it’s better if he will skip this short period in Hungary and he will start in Vietnam. (there will be another post about the nursery topic) That’s why I have to submit a request about this to the local notary and I hope that he will confirm it.

I have some official tasks for example to call the NEAK (National Health Insurance Fund of Hungary) In case of you leave the country and you’re going to have it in another country you have to check out from the Hungarian system. I have to notify the authority about the ownership changes of he car and so on; some other exciting tasks to waste so many hours from your life.

Meanwhile I creat a list where I collect what we have to bring with us and probably not available in Vietnam (Hungarian red paprika) Fortunately I’ve found a website from where I can order diaper soap so we can continue using reusable diapers. To be honest, the environmental protection is not topic in Vietnam…. 😦

Hungarian version

Még csak 1 hét telt el, de mintha 1 hónapja utazott volna el Gyulus. Teendőim bőven akadnak a fiúk mellett, s elkezdtem fotózgatni a cuccainkat. Nehezebb lesz, mint gondoltam…. Mindig azt vallottam, hogy ezek csak tárgyak, az ember nem kötődik hozzájuk érzelmileg, aztán persze, amint jelentkeztek az autónkra, már egy 100-as zsepivel a kezemben álltam neki kipakolni belőle a cuccainkat.

Azt hiszem, lesz jó néhány érzelmi mélypont a következő időkben, eléggé vacak érzés eladni az “életed”. Nehéz ezt szavakba önteni, elmagyarázni, sokat költöztem már, de többnyire vittünk magunkkal mindent, most pedig csak a legfontosabbak jönnek velünk. Rengeteg dolgot halmoztunk fel az évek alatt, remek lehetőség a szanálásra, de valahogy akkor is nehéz, emlékek kotnek minden darabhoz. Ez különösen igaz a gyerekek ruháira, játékaira. Igyekszem valami rendszert kidolgozni, KINCSEK, KIDOBNI, ELADNI, ELAJANDEKOZNI stb. feliratokkal. Fogalmam sincs, hogy mikor, hiszen a nem létező szabadidőmben kellene véghez vinnem. A blogot is alvásidőben próbálom szerkeszteni, s a mai bejegyzést szerintem 1 hétig fogom írni (Warren hamarabb aludt el, így mire Norman is lepihent, kb 3 mondatot tudtam megfogalmazni, s már ébredt is, természetesen, ilyenkor szünet, hiszen nem játszik el egyedül, igényli Anya társaságát. Kezdtem örülni, viszonylag hamar elálmosodott újra, így gondoltam írhatok még kicsit mielőtt a Norman ébred…. Nem jött be, újabb 3 mondatig jutottam, Normi is felébredt.) Nos, így azt hiszem marad az éjszaka.

Várjuk a visszajelzést a cég részéről, hogy a költöztető céget ók intézik, vagy nekünk kell megszervezni. Addig nem is igazán állhatok neki csomagolni, nem szeretnék duplán dolgozni, ha esetleg speciális követelmények lennének a vám miatt.(Tételesen feltüntetni mindent stb.)

Normannak szeptemberben kezdődne az óvoda, de nem fogja itthon elkezdeni. A jegyzőhöz kell kérvényt benyújtani, hogy igazoltan távol maradhasson, s remélhetőleg jóváhagyja a kérelmünket. Nem szeretnék egy felesleges törést okozni az életében, mire megszokná az óvónénit, a társakat, el kellene mennünk, úgy ítéltük meg Gyulussal, jobb ha kint kezdi majd az óvodát, de erről írok később egy bejegyzést, ha már Gyulus is egyeztetett a kinti óvodával.

Hivatalos ügyeket intézek még, bár jó részét elinteztük, megkérdeztük míg Gyulus itthon volt. Például, ki kell jelentkezni az OEP-től, ha elköltözöl az országból, s külföldön leszel biztosított. Az autó eladását is le kell jelenteni, banki ügyek, telefon előfizetések megszüntetése, mind-mind sorban állós izgalmas időtöltés különösen 2 gyerekkel.

Közben írom a listát, miket kell beraktározni, s mindenképp vinni majd magunkkal, hiszen nem valószínű, hogy minden magyar terméknek (pl:kalocsai paprika) megtalálom a kinti megfelelőjét. Szerencsére a marhaepe szappant már felfedeztem egy vietnami oldalon, így nem kell lemondani a mosipelus használatáról, S remélhetőleg lesz környezetbarát mosószer is. Igaz kint, nem sokat foglalkoznak a környezetvédelmmel.

Egy blogon olvastam, ha mindenképp pamut ruhát szeretnénk, különösen a gyerekeknek, akkor inkább vigyünk. Kint is lehet kapni, de jóval drágábban. Illetve a felnőtt méretekkel is baj lesz. A vietnámi méretezés sokkal kisebb mint az itthoni, így sok szabóság is van, ahol méretre gyártanak, de célszerűbb itthonról vinni, vagy hozatni ruhákat…

Hungarian version below

This summer was so busy. Gyulus had several business trips (China, the Netherlands) therefore I was usually alone with the boys (of course my mom helped a lot). We celebrated Norman’s birthday and Warren’s christening. Finally, we spent more than one week in Mallorca before Gyulus has traveled to Vietnam to support the production start.

So Mallorca, it was a great opportunity for the first flight with kids. When we found our place on the plane Norman told that “Thanks Mom and Dad for the holiday but now we can go home…” and started to play his exorcist attraction (temper tantrums) I really thought that we have had to leave the plane and it will departure without us. After 20 minutes of crying and hysterical fighting he calmed down and sat down to Gyulus’ lap. We transferred in Zurich and I prayed that Norman won’t repeat his show again. Fortunately, he decided that he is a BIG BOY and BRAVE so from this moment he can fly as an adult and sit on his place. During the holiday he mentioned so many times that “I want to go home”, “I don’t want to sleep here” or do anything that I started to worry about our migration to Vietnam….

On the way back we didn’t have any problem with boys, they slept peacefully as angels.

Yesterday (10.08.), Gyulus traveled to Vietnam for 4 weeks. Norman asks in each 10 minutes: When Daddy is coming home? Will he come back? I feel that we will have very long 4 weeks…

Hungarian version

Az idei nyarunk igazán zsúfolt volt, s hamar eltelt, bár még csak augusztus eleje van. Gyulus sokat utazott (Kína, Hollandia) így sok időt voltunk egyedül a gyerkőcökkel, persze a mama besegített. Csavarogtunk a barátokkal, tesómmal, hogy hamarabb elteljen az idő. Aztán megünnepeltük a Norman szülinapjat, illetve a Warren keresztelőjét is. S még mielőtt Gyulus visszament volna Vietnamba, elmentünk “nyaralni” Mallorcara. (Nyaralni nem megy az ember kisgyerekkel, csak máshol vigyáz rájuk… :D) De ez remek alkalomnak tűnt, hogy először repülünk a fiúkkal. Termeszetesen nem ment zökkenőmentesen, miután megtaláltuk a helyünket a gépen, Norman közölte köszöni szépen a nyaralást, neki ennyi elég is volt, menjünk haza, ő a Toyota-val jön, s amúgy is otthon akar aludni. S ezzel belekezdett a kb 20 perces ördögűző hisztérias rohamba… Komolyan azt gondoltam, hogy leszállítanak a gépről, s nekünk ennyi volt a nyaralás. Végül nagy nehezen a szomszéd utasok segítségével sikerült elterelni a figyelmét, s Gyulus ölében becsatoltuk az övet, s elindult a gép. Zürichben át kellett szállnunk, rettegtem s imádkoztam, hogy ne adja elő ujra a magánszámot, de szerencsére itt eszébe jutott, hogy ő nagyfiu es bátor is, így ő már tud repülni, mint a nagyok. Aztán persze, az egész nyaraláson haza akart menni, igy elkezdtem aggódni hogyan fogunk Vietnámba költözni, ha a gyerekem, nem akar máshol aludni, csak “otthon”.

Hazafelé mindkét fiú kis angyal módjára békésen szunyókált.

Gyulus tegnap (aug.10.-en) elutazott 4 hetre, a fiúk hiányolják már most az apjukat, s ez főkent nyafogásban, s hisztiben nyilvánul meg, azt hiszem hosszú 4 hetem lesz. Norman csak 10 percenként kérdezi meg mikor jön haza Apa? Ugye nem örökre ment el?